Már tesztelik az ebola ellenszerét

Már tesztelik az ebola ellenszerét

Elkezdték az egyik ebola-ellenes szer tesztelését – jelentette be kedden az Egészségügyi Világszervezet. br br A kanadai közegészségügyi ügynökség által kifejlesztett szerből 800 ampullát adtak kísérleti célokra a WHO-nak. br br Az Egészségügyi Világszervezet illetékes főigazgató-helyettese bejelentette, hogy a másik gyártó vakcinájának tesztelését is hamarosan elkezdik. br br – A próbákat a következő hetekben kezdjük el. Mindkét vakcinától kezdeti eredményeket várunk természetesen. br br A próbákat fél évtől egy évig terjedő ideig folytatjuk majd. De a kezdeti eredmények arról, mekkora dózist lehet használni a vakcinákból, hogy biztonságosak legyenek, már az év végén várhatóak lesznek. br br Az ellenszereket több helyen, Amerikában, Európában és Afrikában is tesztelik majd. br br A WHO ebola- ügyi bizottsága vésztanácskozást tart szerdán arról, mekkora területen terjedt el a vírus, és hogy szükségesek-e további intézkedések a betegség miatt.


User: euronews (magyarul)

Views: 2

Uploaded: 2014-10-21

Duration: 01:11