Tiltakozáshullám a Burkina Faso-i elnök örökös hatalma ellen

Tiltakozáshullám a Burkina Faso-i elnök örökös hatalma ellen

Csütörtökön szavaz a Burkina Faso-i parlament arról, legyen-e népszavazás egy alkotmánymódosításról, amely lehetővé tenné a jelenlegi elnöknek, hogy ismét induljon a választásokon. Compaoré elnök már 27 éve van hivatalban. Az ötlet ellen több tízezren tüntetettek a fővárosban, Vagaduguban. br br Az egyik tiltakozó szervezet főtitkára a harc folytatására szólított fel.br br – Blaise Compaoré kapitány hatalma egyértelműen olyan, mint egy alkotmányos katonai diktatúra. Folytatnuk kell a harcunkat a szabadságért, bajtársak! br br A rendőrség könnygázt és vízágyút is bevetett a több tízezres tömeg oszlatása közben kedden. Többeket őrizetbe vettek Vagaduguban. br br Az ellenzéki pártok azután hirdettek polgári engedetlenségi mozgalmat, hogy a kormány arra kérte a törvényhozás tagjait, tegyék lehetővé az elnök újraindulását a választásokon. br br Compaoré 1987 októberében államcsínnyel ragadta magához a hatalmat, amely elődjének és közvetlen felettesének, Thomas Sankarának az életébe került.br br A 63 éves politikus 2010-ben szállhatott utoljára a ringbe az elnöki posztért, de hívei továbbra is az elnöki székben akarják látni.


User: euronews (magyarul)

Views: 4

Uploaded: 2014-10-30

Duration: 00:50

Your Page Title