Web Summit 2014 – itt a XXII. század

Web Summit 2014 – itt a XXII. század

Az ír fővárosban megnyílt a 4. Nemzetközi Web Csúcstalálkozó. A háromnapos dublini seregszemlére 22 ezer érdeklődőt várnak mintegy 110 országból.br br Kétezer fiatal high tech-szakember érkezik a világ minden tájáról, hogy bemutassa ötleteit, befektetőt, partnert, felhasználót találjon projektjéhez. Illetve kicseréljék gondolataikat.br br Az Euronews riportere úgy tapasztalja, hogy a hagyományos technológiai vásárokkal szemben itt, a Web Summit-on csupa fiatal jött össze. Az újdonságok inspirálják saját kreatívitásukat is. Ötleteik megvalósításához, pedig üzlettársat találhatnak.br br A börze eseményei élőben követhetők az interneten, de a New York-i Times Square óriáskivetítőjén is látható.br br – Néhányan azért jönnek, hogy tanuljanak. Sokan cégük innovációs képességét szeretnék javítani az itt látott projektek révén. Vállalat- és cégvezetők sora érkezik hozzánk friss ötletekért – mondja a Web Summit egyik társalapítója, Paddy Cosgrave.br br Hírességek is feltűnnek. A nyitónapon a díva, Eva Longoria beszélgetett a korábbi Apple-vezér, Davos Geeksel.br br A high tech szerelmesei a robotika, a virtuális játékok, okos autók és egyéb intelligens eszközök legújabb generációjával találkozhatnak.


User: euronews (magyarul)

Views: 11

Uploaded: 2014-11-05

Duration: 01:10

Your Page Title