Autóba rejtett bomba gyilkolt az észak-iraki kurd fővárosban

Autóba rejtett bomba gyilkolt az észak-iraki kurd fővárosban

Öngyilkos merénylő autója robbant fel az észak-iraki kurd főváros, Erbil kormányzati épületénél. A detonáció legalább öt embert megölt, 14-en megsebesültek.br br A terrorista megpróbált robbanószerrel megrakott gépkocsijával a helyi közigazgatás épületének hajtani, de az egyik őr észlelte a veszélyt, és lelőtte a sofőrt. Ekkor robbant az autó. Az áldozatok közül három az épületnél szolgálatot teljesítő kurd katona.br br A kurd régió szervezett egységei, a pesmergák sikerrel vették fel a küzdelmet a magát Iszlám Államnak nevező szélsőséges szervezet terjeszkedésével szemben. br br Az autonóm terület miniszterelnöke, Maszoud Barzani sérelmezte, hogy a Nyugat által beígért katonai segítség minősége és mennyisége nem jelent megfelelő támogatást. br br Közben az iraki kormánycsapatok visszafoglalták az ország egyik legjelentősebb olajfinomítóját. A Bagdadtól 200 kilométerre északra lévő Bajdzsi finomító június óta volt a dzsihadisták kezén. A létesítmény adja Irak olajtermelésének egynegyedét.


User: euronews (magyarul)

Views: 13

Uploaded: 2014-11-19

Duration: 01:00

Your Page Title