2014 a légiközlekedés fekete éve volt

2014 a légiközlekedés fekete éve volt

2014 kétségkívül fekete év volt a légiközlekedésben: a halálos széria márciusban kezdődött, amikor az MH-370-es felségjelű repülőgép eltűnt. A malajziai légitársaság utasszállítója fedélzetén 239 emberrel indult Kuala Lumpurból- Pekingbe tartott. br br Sosem érkezett meg. A gép az utolsó jelet felszállása után mintegy hét órával adta, de ennél többet azóta sem tudni róla. Rengetegen keresték óriási területen és hónapokon át a gépet, de egyetlen darab roncs sem került elő. br br A repülés történetében eddig ennek a gépnek a felkutatására költötték a legtöbb pénzt. br br A rossz szerencse nem kímélte a maláj légitársaságot idén: MH17-es felségjelű gépüket július 17-én Kelet-Ukrajna fölött lőtték le légvédelmi ágyúval az oroszbarát szakadárok által uralt terület felett. A gépen 298 utas és személyzet tartózkodott- mindannyian meghaltak. Az európai hatóságok másnap megtiltották a terület feletti átrepüléseket. br br Júliusban Tajvanon is történt egy tragédia: 23-án a TransAsia légitársaság gépét érte baleset. br br Az utasszállító egy tájfun miatt már eleve két órás késéssel indult el. Miután a pilóták másodszorra kísérelték meg a gépet letenni, az egy kilométerre a kifutótól, lakott területbe csapódott. A fedélzetén lévő 58 emberből 48-an meghaltak. br br Rögtön másnap egy újabb repülőgépszerencsétlenségről érkeztek hírek: br Maliban zuhant le egy algériai légitársaság által bérelt gép. A tragédia okaként a rossz időjárási viszonyokat jelölték meg, de még mindig nem tudni teljes bizonyossággal, mi történt aznap, amely végül a géppel utazó 116 ember halálához vezett. br br A 2014-es évben 1320-an haltak meg repülőgépszerencsétlenségben. Valószínűleg a december 28-án a Jávai-tenger felett eltűnt AirAsia- gép fedélzetén tartózkodó 162 ember sem kerül elő élve. br br A tragédiák ellenére a légiközlekedés biztonsága állítólag egyre növekszik: a legújabb berendezéseket alaposan bevizsgálják, mielőtt szolgálatba állítanák őket, és a navigációs rendszerek is egyre kifinomultabbak. br br Minden baleset tanulsággal szolgál a biztonság növelése szempontjából: így például a Rióból Párizsba tartó Air France-gép 2009-es lezuhanása után az Airbus 30 napról 90 napra emelte a fekete dobozok jeladásának időhosszát. br br Léteznek már olyan gépek, amelyek tízpercenként jelzik pozíciójukat, ha letérnek az eredeti útvonalról, akkor percenként. br br De ezeknek az intézkedéseknek a bevezetése egyelőre még nem kötelező minden légitársaság számára.


User: euronews (magyarul)

Views: 1

Uploaded: 2014-12-29

Duration: 02:12

Your Page Title