Hat éve tart a patthelyzet Assange ügyében

Hat éve tart a patthelyzet Assange ügyében

Hat éve tart a patthelyzet Julian Assange ügyében. 2010-ben váltotta ki Washington haragját a WikiLeaks alapítója. A mintegy 500 ezer titkosított dokumentum nyilvánosságra hozása az iraki és az afganisztáni háborúval kapcsolatban, valamint 250 ezer diplomáciai üzenet közzététele példanélküli volt. A korábbi hacker hőssé vált sokak szemében, míg Washingtonra és más kormányokra nézve fenyegetésként hatott.br br 2010. november 30-án svéd kérésre az Interpol felvette a körözött személyek listájára, állítólagos nemi erőszakkal kapcsolatos vádakkal akarták kihallgatni. Assange december 7-én önként jelentkezett a londoni rendőrségen. Óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az ellene felhozott vádakat tagadja. Az egykori hacker leginkább attól tart, hogy ha elutazna Svédországba, az ottani hatóságok kiadnák az Egyesült Államoknak, ahol a titkos iratok kiszivárogtatása miatt halálra ítélnék. br br 2012 májusában a londoni Legfelsőbb Bíróság elutasította a fellebbezését a svédországi kiadatása ellen.br br - A többség arra a következtetésre jutott, hogy a svéd ügyész jogi hatóság volt mind a kerethatározat, mind a kiadatási törvény tekintetében. Ebből következik, hogy a kérelem Assange kiadatására jogszerűen megtörtént, és a fellebbezése a kiadatása ellen el lett utasítva – fogalmazott a brit Legfelsőbb Bíróság elnöke, Lord Nicholas Phillips.br br Assange 2012 augusztusában Ecuador londoni nagykövetségére menekült. Miután ellene európai elfogatóparancs van érvényben, ezért ha elhagyná a követség épületét, azonnal letartóztatnák.br br - Ahogyan a WikiLeaks, úgy a szólásszabadság is fenyegetés alatt áll, és a társadalmaink egészsége is – hangoztatta Assange.br br Legutóbb februárban emelt panaszt egy svéd bíróságon a döntés miatt azután, hogy egy ENSZ-munkacsoport jelentésében önkényesnek nevezte Assange fogva tartását Ecuador londoni nagykövetségén.br br - A munkacsoport fönntartja, hogy Assange önkényes fogvatartásának véget kell vetni, a fizikai integritását és a mozgásszabadságot tiszteletben kell tartani – mondta a munkacsoport egy tagja.br br A patthelyzet egyelőre marad. A stockholmi fellebbviteli bíróság pénteken úgy döntött, hogy nem vonja vissza az európai elfogatóparancsot Julian Assange ellen. A férfit október 17-én hallgatja ki egy ügyész a svéd nyomozók nevében Londonban.


User: euronews (magyarul)

Views: 0

Uploaded: 2016-09-16

Duration: 02:25

Your Page Title