Újabb kormányellenes tüntetés Budapesten

Újabb kormányellenes tüntetés Budapesten

Több ezren tüntettek a kormány politikája ellen szombaton a budapesti Szabadság téren. A résztvevők egyebek mellett sípot, kereplőt és különböző zajkeltésre alkalmas dolgokat vittek magukkal. Azt mondták, ezzel szeretnék jelezni, hogy nem maradnak csendben, és nem lehet elhallgattatni őket. br br – Egy olyan dologról van szó, ami mindenkit érint az országban. Nem lehet mindenbe beleköpni – nyilatkozta egy tüntető.br br – A városban mindenhol lehet találkozni a kormánypropagandával, a metró állomásokon és a buszokon is. Ez nem intelligens, hanem buta viselkedés, mert manipulálja az embereket, és ezt meg kell állítani – mondta egy Budapesten tanuló német diák.br br Múlt hét vasárnap óta ez már a hatodik tüntetés volt a fővárosban. A Szabadság téri demonstráción csak rövid beszédek voltak. A résztvevők a politikai üzeneteiket táblákra írták, ezúttal a zenéé és a táncé volt a főszerep.br br – A Nem maradunk csendben szervezői úgy hirdették meg ezt a mai demonstrációt, mint Magyarország leghangosabb tüntetését. Kétségkívül ez a legfelszabadultabb, legvidámabb hangulatú demonstráció a kormányellenes megmozdulások sorában – jelentette a helyszínről Shenouda Nóra, az Euronews tudósítója.


User: euronews (magyarul)

Views: 3

Uploaded: 2017-04-16

Duration: 01:20

Your Page Title